Hír: Köszönet
(Kategória: Egyéb)
Küldte: tjozsika
2020 June 23 Tuesday - 05.49

Hát Fiúk, Lányok!

Azt kell mondjam, hogy ez nagyon össze jött!

Szeretném megköszönni azt a rengeteg segítséget, amit a verseny rendezéshez kaptunk! Eléggé előre tudtunk dolgozni a pálya tervezéssel az elmúlt hetekben, külön köszönet érte Erzsinek, Misinek, Csabinak!

A szombati nap is úgy kezdődött ahogy terveztük. Sikerült időben oda pakolnunk mindent, délután felállítottuk a sátrat és a pálya nagy részét. Utána jött egy kis fekete leves, vagyis az eső. Na, ez nem hiányzott!!

Hála égnek kicsit megkönyörültek rajtunk az égiek, mert az éjjel abba hagyta, csak a szél maradt, ami folyamatosan szárította a pályát. Ennek ellenére a reggeli csapat latyakban kezdett. Nagyon jó Veletek dolgozni, úgy hogy senkit nem kell külön irányítani, mindenki tudja a dolgát. Mindenki csak dicsérte a szervezést, és a pályát.

Szuper volt az iroda, és a belövő pálya is.

Nagyon köszönöm, hogy egy ilyen jól össze szokott profi csapat vezetője vagyok, Büszke vagyok Rátok, és a munkátokra!

Köszönök mindent Mindenkinek!
[Beküldte tjozsika]


Ezen hír származási helye: Ring Íjász Sportegyesület
( http://ringse.hu/news.php?extend.470 )


Oldal létrehozási idő: 0.0525 másodperc, 0.0135 lekérdezési idő.